A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött
Nagy Szilárd a csapatból kiszállt, miután testvéréből miniszter lett, de a jelek szerint nem szakította meg a kapcsolatot korábbi munkatársaival.
Nagy Szilárd a csapatból kiszállt, miután testvéréből miniszter lett, de a jelek szerint nem szakította meg a kapcsolatot korábbi munkatársaival.
A kormány és a GVH szerint spórolt vele a lakosság, a kereskedők és az élelmiszergyártók szerint viszont fals összehasonlításokra alkalmas. A vevők pedig, nos, leginkább tudomást sem vesznek az Árfigyelőről. A kormány mindenesetre bővíti a rendszerben szereplő élelmiszerek listáját, így megnéztük, tényleg le tudja-e ezzel törni az újból feléledő élelmiszer-inflációt.
A legjobb esetben is 0,6 százalékos lehet a 2024-es GDP-növekedés az eredetileg várt 4 százalék helyett – mondta el Nagy Márton, aki arról is beszélt, hogy a családok nagy részének sikerült visszaadni azt, amit elvitt tőlük az infláció.
Varga Mihály államtitkárai közül csak egy maradt a régi pozíciójában, Nagy Márton a helyettes államtitkárokat tolta előre, őket pedig jórészt a saját embereivel pótolta a szupererős nemzetgazdasági tárcánál.
A minisztérium szerint az átalakítás első szakasza lezárult, ezért új vezetés kell.
A parlament elé került a törvényjavaslat, amely szerint január elsejétől beolvad a Pénzügyminisztérium az NGM-be.
Az alapkamatot aligha csökkenti, de a kormánykritikus kommunikációt biztosan lecsavarja majd az új MNB-elnök. Nagy Márton nehéz időszakban marad ellensúly nélkül a kormányban.
Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.
A munkáltatónak a szerződés alapján közvetlenül a főbérlőnek vagy a hitelt nyújtó banknak kell utalnia.
Nagy István agrárminiszter hatásköre kisebb, Nagy Márton nemzetgazdaságié pedig nagyobb lesz azzal, hogy jövőre feláll a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Nemzetgazdasági Minisztérium a 17-25 év közötti fiatalok számára igénybe vehető, úgynevezett „munkáshitel” elképzelését, amely 4 millió forint kamatmentes kölcsönt biztosít számukra tíz éves futamidővel.
A hangszórók, fülhallgatók, szerszámok lítiumos akkujai gyulladhatnak, robbanhatnak.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, hogy szükség esetén készen állnak az azonnali beavatkozásra.
Nem a szabadnapok száma nő, hanem a tíznapos apasági szabadságot lehet majd két hónap helyett négy hónapon belül kivenni, azaz az apasági szabadság időzítésében lesz nagyobb a rugalmasság.
Most indul a törvényjavaslat társadalmi egyeztetése.
A tervek szerint csak 2025-ben, csak lakáscélra adómentesen feltörhetőek lesznek ezek a megtakarítások. Az erről szóló minisztériumi javaslatot hétfőtől lehet véleményezni.
Az NGM tervei szerint a külföldi diákhiteleket magyarra válthatná az, aki itthon vállalna munkát.
A fintech cég elkezdte a toborzást leendő magyarországi fióktelepére.
A kormány elmondta a véleményét azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság eljárást indított a kiskereskedelmi különadó miatt.
Nagy Márton azt szeretné, ha az Európai Beruházási Bank magyarországi aktivitása elérné az évi 1 milliárd eurót.